Dátum: 2019.12.14.
Helyszín: Tetétlen
Megnevezés: Workshop

Szakmai workshop keretében ünnepeltük meg a tetétleni ability work műhelyünk egy éves születésnapját. A workshopunk lehetőséget adott a projekt eddigi eredményeinek a térségben történő széles körű bemutatására, valamint kapcsolatok építésére a helyi és térségi állami, piaci és civil szervezetekkel, valamint a helyi lakosokkal. Ezt követően Templom utca 2. szám alatt a vendégek bejárták a műhelyet, megismerkedtek a bevont műhelyrésztvevőkkel, illetve megtekintették a már elkészült kézműves tárgyakat. A műhely bejárása után a vendégek számukra rendezett állófogadáson vettek részt, ahol jó hangulatban beszélgettek az eddigi szakmai eredményekről, valamint a jövőbeni tervekről.

 

1 éves a Tetétleni Ability Work Műhely