Dátum: 2019. április 17.
Helyszín: Tószeg, Szolnok
Megnevezés: Szakmai tanulmányút

Az Ability Work műhelymunka során a tetétleni műhelyben a résztvevők az utolsó hónapban kerékpár-szervízelés, -javítás közben fejlesztik kulcskompetenciáikat, ehhez kapcsolódóan látogattak el az Accell-Hunland Kft. üzemébe és ismerkedtek meg a kerékpár-összeszerelés üzemi technológiájával.  A tanulmányi útra közösen utaztak a résztvevők, úti céljuk a tószegi Accell-Hunland Kft. gyára volt, amelyet 2001-ben, Magyarországon alapítottak. Kerékpárok és kerékpár-alkatrészek gyártásával foglalkozik, mely ma már a holland Accel Group tulajdonában van. A cég saját márkával is rendelkezik Hercules néven.

A látogatás során Szabó Péter, az üzem dolgozója vezette körbe a csapatot, és tartott előadást az üzemben folyó munkafolyamatokról, illetve az elért eredményekről. A gyárban több mint 800 fő dolgozik nap, mint nap, két műszakban, szállításukat a cég saját autóbusszal oldja meg, így akár 50 km-ről is utaznak hozzájuk munkavállalók.

A bejárást követően a résztvevőknek lehetőségük nyílt kérdéseket feltenni, és megismerhették a cég munkavállalóknak nyújtott szolgáltatásait, illetve a humán erőforrásról is beszélgettek. A résztvevők aktívan érdeklődtek, így hasznos beszélgetés zajlott az üzem munkatársával.

A gyárlátogatás után a résztvevők meglátogatták a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumot, és kipróbálták a látogatóközpont interaktív elemeit, szolgáltatásait is. Ezt követően ebédre került sor, majd a  hazaút során jó hangulatban beszélték át a résztvevők a nap élményeit.

Szakmai Tanulmányúton járt az Ability Work projekt tetétleni műhelycsapata