A CSAT Egyesület részt vesz 2020-2023 időszakban az ISEX nemzetközi Erasmus projekt (2020-1-HU01-KA201-078722) megvalósításában. A program Magyarországon kívül még 3 ország részvételével valósul meg: Olaszország (CESIE- https://cesie.org/en/), Hollandia (In Touch- https://weareintouch.org/) és Görögország (Symplexis- https://symplexis.eu/).

Projektünk céljai között szerepel, egy olyan tananyag kifejlesztése szakemberek (pedagógusok, szociális munkások, pszichológusok, ifjúságsegítők) számára, amely a NAT alapelveivel összhangban áll:

A fiatalok mentális szükségleteinek figyelembevételével, az egészséges párkapcsolatok és a családi értékek hangsúlyozásával   a tanulók igényeit és a 21. század kihívásait tükröző releváns ismeretek és információk modern, holisztikus, élményalapú átadását teszi lehetővé.

Segíti, hogy a nevelési intézményekben oktatott fiatalok erőforrásként tudjanak ismereteikre tekinteni, ne terhelje őket ebben az igen fontos felnőtt életre nevelő kérdéskörben frusztráció, bizonytalanság vagy konfliktus.

Projektünk során a Hollandiában jól működő Rutgersi tananyag alapján dolgozunk ki tanárképzési programot és tananyagot 11- 18 éves diákokkal foglalkozó szakemberek számára.  A projektbe lehetőségünk van   helyi iskolai partnerek, pedagógusok, szakemberek bevonására.

A négy napos képzés (2 nap kontakt, 2 nap online) követően a résztvevők kipróbálják a tanultak alapján a pilot projektet.  Ezután egy 6 hónapos mentorprogram kíséri a fiatalokkal foglalkozók munkáját.

A mentori folyamat segít abban, hogy közösen nézzenek szembe a kihívásokkal, megosszák egymással a tapasztalataikat, és segítséget kapjanak a felmerülő kérdésekben a szakemberektől.

Célunk, hogy a résztvevők megtalálják a módját, hogyan tudják a kapcsolati kompetenciák fejlesztésének módszerét beépíteni mindennapi munkájukba.

A pilot program lezárulásával, a tapasztalatok beépítésével az elkészült anyagot pedagógus továbbképzésként akkreditáltatjuk.