Dátum: 2019.07.23.

Helyszín: Debrecen

Megnevezés: Munkapróba

A kerékpárszerelő műhelyben résztvevőknek a kerékpárok felmérésével, javításával, karbantartásával, ellenőrzésével, kapcsolatos feladataik voltak, melyet a vezetővel közösen végeztek el. A kerékpárral kapcsolatos minden egyes probléma (akadály) kezelését elmondta nekik a vezető. Ezután körül néztek az üzletben és feltehették kérdéseiket a kerékpárokról, üzlet működéséről, vevőkkel való bánásmódról. Éppen egy kerékpár felújítását kezdték meg előző nap, így ennek folytatásába bekapcsolódhattak a résztvevők is. A résztvevők besegítettek a bolt kitakarításába is, így ebbe az oldalába is beleláthattak a kereskedelemnek. A nap folyamán több vásárló is érkezett az üzletbe és a boltvezető irányítása mellett, igyekeztek kiszolgálni azokat. Aznap leginkább alkatrészeket és tartozékokat vásároltak. Ezt követően pedig a bicikli tulajdonosaihoz közösen kiszállították a kerékpárokat.

Munkapróba