Dátum: 2020.02.24.

Helyszín: Tetétlen

Megnevezés: Munkapróba

A tetétleni csoportjaink tagjai számos alkalommal részt vettek a Konzorcium által biztosított intézményeknél történő munkapróbán. Ilyenek voltak az óvoda, a faluház, és egyéb olyan közösségi rendezvények, melyek kapcsán több feladat elvégzésével is kipróbálhatták magukat. Ezeken az alkalmakon besegítettek az éppen aktuális rendezvények lebonyolításában, takarítási munkálatokban. Minden alkalommal egy, az Önkormányzat által megbízott személy adott részükre feladatokat és az ő irányítása alatt dolgozták le a 6 órát. A települést ugyan nem hagyták el, mégis ismeretlen volt számukra a környezet és az efféle feladatvégzés. Ez mégsem tántorította el őket és nagy örömmel lelkesedéssel láttak munkához. Több alkalommal segítettek a helyi iskola takarításában is, illetve a Faluházban megrendezésre kerülő programok előkészületeiben. A résztvevők közül 1 fő a program ideje alatt bizonyította, hogy kiváló kézügyességgel és kreativitással, szépérzékkel rendelkezik ezért ő részt vett munkapróbán a helyi óvodában is, ahol a két csoport számára, két külön alkalommal kreatív foglalkozásokat vezetett le. Természetesen a gyermekek és az óvodapedagógusok legnagyobb örömére. Ezeket a foglalkozásokat hosszas felkészülés és előkészület előzte meg. A résztvevő minden korosztály számára kiválasztotta azokat a tevékenységeket, munkadarabokat, amiket életkoruk szerint el tudnak sikeresen készíteni. A foglalkozások mindig nagyon jó hangulatban és nagyon hamar elteltek. A gyermekek közvetlenül és nyitottan fogadták a résztvevőt és kérték, hogy legközelebb is jöjjön el hozzájuk. 

Munkapróba